ÉPÍTŐIPARI MESTERDÍJ ALAPÍTVÁNY - FOUNDATION FOR CONSTRUCTORS' MASTERWORKS     
 
Az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriumának elérhetősége:
Telefon: +36-30-525-1300;
e-mail: mesterdij@mesterdij.hu
Az Alapítvány címe: 2013. júl. 1.-től Budapest. I. Döbrentei tér 1.sz. V. em. 3.
Nívódíjasok
 

Építőipari Nívódíj 2004

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület 1999. decemberében alapította az ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ-at, 2003-ban csatlakozott az Alapítókhoz a Magyar Építőművészek Szövetsége is. A díj odaítélésére 2004-ben ötödik alkalommal kerül sor, így ez az év jubileum is. Cél a mesterséget magas fokon megvalósító munkán keresztül a szakma becsületének, megbecsülésének növelése, a színvonalas, megbízható munkát végző vállalkozások szakmai jóhírének alátámasztása, az építőipari kivitelezések szervezésének, irányításának és a jó minőségű munkavégzésnek az elismerése.

Az Alapítók évente egy alkalommal hirdetnek pályázatot és évente az alábbi kategóriákban ítélnek oda díjat:
középület
ipari és kereskedelmi létesítmény
többlakásos lakóház
műemlék-helyreállítás, rehabilitáció
mérnöki és mélyépítési létesítmény.

Pályázatot nyújthat be minden olyan vállalkozó, mely magyar cégbíróságon építési generál feladatok ellátására bejegyzést nyert és minimálisan 100 millió Ft nettó végszámla értékű, legalább egy évvel korábban használatbavételi engedélyt kapott létesítményt hozott létre.
A pályázat, illetve a szakmai bírálat lebonyolítására az Alapítók az Építőipari Mesterdíj Alapítvány (ÉMA) Kuratóriumát kérték fel és a Bíráló Bizottság létszámát 12 főben határozták meg, úgy, hogy az ÉVOSZ, az ÉTE, a MÉSZ és az ÉMA 3-3 főt delegál. A Bíráló Bizottság megbízását egy évre kapja, de ez meghosszabbítható.

Az ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ-at az évszám megjelölésével tanúsítvány és a létesítményen elhelyezett bronztábla testesíti meg, ennek alkotója Asszonyi Tamás szobrászművész.

A bírálat fő szempontjai: a kivitelezés minősége, a funkciónak megfelelő megoldások, a kedvezően üzemeltethetőség, a környezetbe illeszkedés. A pályázat eredményét minden év decemberében ünnepélyes keretek között hirdetik ki, majd ezt követően kerül sor a nyertes által az építményen elhelyezett tábla leleplezésére.

Az Építőipari Nívódíj pályázati határideje 2004. szeptember 13.-a volt. A Bíráló Bizottság a pályázati anyag és a helyszíni szemlék alapján hozta meg döntését. A beadott pályázatok magas színvonalát figyelembe véve - a kiírástól kissé eltérő eredményre jutott - az Alapítókkal egyetértésben:
egy kategóriában 2 pályázatot díjazott, és
3 Elismerő Oklevelet ítélt oda.

A 2004 évi Építőipari Nívódíj Pályázat eredményét az ÉVOSZ évzáró közgyűlésén hirdeti ki a Bíráló Bizottság elnöke, ahol a tanúsítványok átadására is sor kerül és az Építőipari Nívódíjat megtestesítő bronzkeretes réztábla leleplezésére a díjazott létesítmény helyszínén 2005. február 1. és március 15. között ünnepélyes keretek között a nyilvánosság előtt kerül sor.
2004. évben ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ-ban az alábbiak részesültek:

"középület" kategóriában:

Béres Rt. Irodaház
1037 Budapest, Mikovinyi u. 2-4.

Az objektum nem új épület. Az 1950-es években bányászati kutatóintézet céljaira épült, U alakú irodaház. Az ezredfordulóra kiürült, és 2001-ben került a Béres Rt. tulajdonába, erősen leromlott állapotban. Az új tulajdonos neves építész szakemberek bevonásával alakította ki programját, így a legjobb, leghasznosabb megoldás született és valósult meg.
A szocreál stílusban épült létesítményen megtartották a jellegzetes stílusjegyeket, mind az épület szerkezetében, mind a külső és belső megjelenésében összehangolták a legmodernebb nemes építőanyagokkal, és ezek esztétikus megjelenítésével. Így szolid, visszafogott, megnyerő, modern, minden igényt kielégítő, elegáns irodaház jött létre.
Az U alakú középfolyosós, háromszintes irodaház által közrefogott belső udvar alatt monolit vasbeton szerkezetű teremgarázst létesítettek, ami megoldja a gépkocsi tárolás igényét. A pinceszerkezet vasbeton födéme felett igen jól sikerült, intenzív zöldtetőt alakítottak ki.
A régi épület falai korábban felnedvesedtek, az emiatt szükséges rekonstrukció során utólagos vízszigetelést tökéletesen megoldották. A korábbi burkolatokat, válaszfalakat, gépészeti berendezéseket, nyílászárókat kibontották, és lényegében csak a vasbeton szerkezet, illetve a főfalak maradtak meg. A feltöltéstől kezdődően új rétegek épültek, a feltöltés polisztirol gyöngybeton, hangszigeteléssel, kettősszerkezetű gipszkarton válaszfalakkal és jól megválasztott színválasztékú nemes padlóanyagokkal. A folyosókon és igényesebb helyeken gipszkarton, illetve ásványgyapot álmennyezet készült.
A mai igényeket mindenben kielégítő gépészeti felszereltséget kapott az épület (fűtés, hűtés, elszívás), külön ki kell emelni az épületen belüli munkát egyszerűsítő, valamint a kommunikációt irodaházon belül és kívülre is segítő gépészeti berendezéseket.
Nagyon gondos és igényes a belsőépítészeti kialakítás.
A tulajdonos és tanácsadói, a tervező és a BAU-VIP Építőipari Kft. együttműködése olyan alkotást hozott létre, amely sok tekintetben példamutató. Bizonyítja, hogy a mai magas szintű vállalkozói igények céljaira a régi épületeket úgy is alkalmassá lehet tenni, hogy egyidejűleg az építészeti értékek nem csak megmaradnak, hanem bővülnek.

Generálkivitelező: BAU-VIP Építő Kft.
1089 Budapest, Benyovszky Móric u. 4.
Vantal István, Vantal László

Építtető: Béres Részvénytársaság
1037 Budapest, Mikovinyi u. 2-4.
Tervező: Hevesi és Pap Építészeti Stúdió Kft.
1034 Budapest, Beszterce u. 16.
Hevesi Károly, Pap Gabriella

"ipari épület" kategóriában:

Villányi Borászat Rt. (Csányi Pincészet Rt.)
7773 Villány, Ady fasor 2.

A borászat és a bor megbecsülése az utóbbi másfél évtizedben alapvetően megváltozott. Noha a magyar ember mindig saját borra vágyik, mégis tudjuk mi lett ebből a hatvanas-hetvenes években. Az értékrend megváltozását az új pincészeteknek köszönhetjük. Az egyik legnagyobb ezek közül a Csányi Pincészet, amely jó pár, igen színvonalas borászati központ elkészülte után fogott bele - nyilván nem kevés tanulságot levonva - saját építkezésébe.
A tervezők az előd nagyüzem nagyságrendjét figyelembe véve alakították ki a Chateau-t, melynek technológiai eredménye nagyipari profizmus lett.
A meglevőségeket és a terepadottságokat figyelembe vevő tervből impozáns épület készült.
Világosan elkülönül az alapfunkció: a mérhetetlen mennyiségű rozsdamentes acélt fölhasználó bortechnológia, mely a szőlő fogadásától zárt rendszer egészen a palackozásig.
A Chateau főbejárata mellett van a nagyvonalú és elegáns tárgyalóterem, figyelemreméltó belsőépítészeti megoldásokkal. Az irodák mellett a ház emeletén nívós vendégszobák, szalon és terasz is található. A belső kialakítás a részletekig menően lenyűgöző.
Az üzemmel vizuálisan összekapcsolódik a téglaboltozatos vendéglátó-borkóstoló pince. A vasbeton váz szerkezetű épület kívül-belül barátságos, időtálló burkolatokat kapott. A kézi vetést idéző sárga tégla és a földszínekben pompázó, sávosan elhelyezett, tektonikai értékű kőburkolat ad egyedi hangvételt az épületegyüttesnek.
A kivitelezés minősége átlagon felüli. A legkülönbözőbb anyagok találkozása úgy kül-, mint beltérben gondosan megépített.

Generálkivitelező:
Magyar Építő Részvénytársaság
1149 Budapest, Pillangó u. 28.
Hollós István

Építtető:
Csányi Pincészet Részvénytársaság
7773 Villány, Ady fasor 2.
Baumstark Mihály

Tervező:
Art Front Építész, Belsőépítész Műterem Kft.
1071 Budapest, Peterdy u. 39.
Kovács Csaba

Közreműködők:
Hollik és Társa Kft.
1103 Budapest, Kada u. 25.

Pannon Building CO. Kft.
1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 2.

Corrado Építő Kft.
7761 Lothárd, Petőfi u. 5.

"többlakásos lakóház" kategóriában:

Római Welness Lakópark
1031 Budapest, Nánási út 1/b.

A Római Parton, a dunai partszakasz és a Nánási út közé ékelődött telken izgalmas, modern, kertvárosi lakóépület együttes jött létre, amely formavilágával, anyaghasználatával, árnyékolt teraszrendszerekkel, valamint a közfunkcióknak az építészeti kompozícióba emelésével (pl. csónakház, kávézó, stb.) - szerves részévé váltak a Duna parti sétány, üdülő, mulató és köztér sorának. A beépítés környezetformálása, kertépítészete is mintaszerű.
Az épületek szerkezeti rendszere egyszerű és áttekinthető. Ez a szerkezeti tisztaság kivetül a homlokzat és tömegképzésre is, - megteremtve a "szerkezet, forma, funkció" ritkán tapasztalt összhangját. Jól használható, gazdaságos az alaprajzi elrendezés.
Az együttes négy épületből áll, az épületek önmagukban is kompakt egységet képeznek, de az árnyékoló pergolasor, a középületegységek, a sétányrendszer és a példaértékűen következetes anyaghasználat teszi azokat egy kompozíció részeivé. Vakolat, horganyzott acél és fa. Egyszerű, de semmitmondó anyag, melyet értő kezek rendeztek egy térbeli alkotás elemeivé, így "lelket kapott az anyag"!
A nyugodt, - első ránézésre statikusnak tűnő - kubusokat mozgalmassá, dinamikussá teszi a vissza-visszalépő teraszok és pergolák erős fény-árnyék hatása, a tömör és az áttört felületek ritmusa. A megvalósult épületegyüttes magas építészeti, építőipari nívóját kiváló kivitelező munka biztosítja. A szerkezetépítésen túlmenően dicséretes a homlokzati, szakipari, csomóponti részletek terv szerinti, precíz megmunkálása is.
A nagyvonalú és értékelvű beruházó, a felkészült kivitelezők, és a a kiváló tervező szerencsés egymásra találása igazi építészeti-építőipari minőséget hozott létre a Római Parton.

Generálkivitelező: MARKET Építő Rt.
2338 Áporka, Petőfi Sándor u. 87.
Juhász Zoltán

Építtető: R Projekt 2001 Ingatlanforgalmazó Kft.
1061 Budapest, Andrássy út 2.
Fábián Miklós

Tervező: Tér 64 Stúdió Kft.
1027 Budapest, Csalogány u. 7.
Kovács István

Közreműködők: Callpan Építőipari Kft.
1037 Budapest, Kunigunda útja 78.
Nagy Gellért

Techno-Csek Épületgépészeti Kft.
1107 Budapest, Ceglédi u. 15/F.
Czégé Ferenc

Tiszafa Kft.
1147 Budapest, Gervay u. 97/a.
Jávorszky Ákos

"műemlék-helyreállítás, rehabilitáció" kategóriában
(műemlékhelyreállítás alkategóriában)

Sándor Palota műemléki helyreállítása
1014 Budapest, Szent György tér 1-2.

Az épület maga a történelem, a gazdag történelmi múlt, a Várnegyed egyik meghatározó műemlék épülete. Az épület a középkorban ferences kolostor volt, ennek maradványait 1993-94-ben részletesen feltárták. Később kaszárnyaként használták. Az épület, illetve maradványa 1803-ban a Sándor család tulajdonába került. Helyére Sándor Vince gróf (az "ördöglovas" Sándor Móricz fia) 1806-ban Johann Aman bécsi építésszel emeletes klasszicista palotát terveztetett. A palota 1848-49-ben helytartósági palota, majd 1875-ben Andrássy Gyula kezdeményezésére a Magyar Állam megvásárolja a családtól a miniszterelnökség részére. Ybl Miklós a magánpalotát átépítette a funkciónak megfelelően. 1945-ben a palota végzetes állapotba került, gyakorlatilag megsemmisült. Ideiglenes javítások, a tetőszerkezet, a falazati hiányok pótlása a 80-as években készült el. Az épület jelenleg a köztársasági elnöki palota. A felújítás során kérdés volt: hogyan töltheti be az épületegyüttes korszerű módon új, reprezentatív funkcióját?
Az egyik legnagyobb műszaki problémát a statikai megerősítések jelentették. Az épület állékonyságának biztosítása régi és új technológiák együttes alkalmazásával vált lehetővé, a rendkívül körültekintően végzett bontási munkák után a falszerkezet stabilizálását injektálással, a földszint feletti kicserélendő boltozatokat feszített vonórudak beépítésével mentették meg. Korabeli fotók segítségével, leírások alapján (például a színezésekről) sikerült az eredeti állapot visszaállítása, amelyhez ritkán alkalmazott technológiák alkalmazása vált szükségessé. Visszaállították a valaha sima, meszelt, egyszerűségében megnyerő külsőt.
Ugyanakkor az is bizonyos, hogy a magyar műemlékvédelem történetében először fordult elő, hogy az épület helyreállítás részeként a történeti berendezés olyan rekonstrukciójára is sor került, amelynek célja nem múzeumi bemutatás, hanem magas szintű államigazgatási funkció kiteljesítése. A jelen helyreállítási munka lényege:
az elmúlt korok - eredetileg más-más stílust képviselő - építészeti felfogásainak finom átívelése, összekapcsolása,
az egyes szalonok stílusainak újraértelmezése, a ma igényeinek maradéktalan kielégítése,
észrevétlenné tett csúcstechnológia (intelligens épület),
magas szintű mesterségbeli tudás (érzékeny tervezés, szakszerű kivitel).

Generálkivitelező: Európa Építő Rt.
1056 Budapest, Molnár u. 19.
Pelikán Imre
Építtető: Budai Várgondnokság Kht.
1014 Budapest, Színház u. 5-7.
Szandavári Csabáné
Tervező: Középülettervező Rt.
1016 Budapest, Pálya u. 4-6.
Potzner Ferenc
Közreműködők: Fővárosi Építő Rt. MASZER Magyar Épületszerelő Rt.
1033 Budapest, Szőlőkert u. 9-11. 1097 Budapest, Koppány u. 13-15.
Garai Ferenc Krisán József
OBELISZK Építőipari Rt.
1086 Budapest, Szeszgyár u. 3.
Kelecsényi Géza

"műemlék-helyreállítás, rehabilitáció" kategóriában
(rehabilitáció alkategóriában)

Gróf Degenfeld Kastélyszálló
3915 Tarcal, Terézia kert 9.

Tarcal község peremterületén található a Gróf Degenfeld Kastélyszálló. A vidék a Világörökség része. Az épület az 1992-ben kiadott megyei műemléki jegyzék szerint "műemlék értékű agrártörténeti-emlék", nem kastély, nem is volt az, hanem egy korábbi igényes középület (iskola, majd irodaközpont), melyet kastélyszálló funkcióra alakítottak át.
Az épület környezete gondosan és igényesen kialakított, a térburkolatokban, a kertészeti megoldásokban és a mikro-architekturában egyaránt. A tervezett funkciók kialakítása magas színvonalon sikerült. Az épület eklektikus megjelenése adott volt, a homlokzat inkább csak felújítást igényelt nemes anyagok felhasználásával. A belső térkialakítás minőségét döntően a belsőépítész kiváló tervezői munkája határozta meg. A generálkivitelező igen szerencsésen választotta meg alvállalkozóit, hiszen az interiőrök, a bútorozás, a burkolatok és nyílászárók kiváló minősége adja az épület legfőbb értékét. Az értéknövelő és hangulatkeltő dekorációk, képek magas minőségi színvonalát a Degenfeld család aktív közreműködése határozta meg. Jól sikerült az egykori szenespince átalakítása téglaboltozatos, elegáns borozó funkcióra. A kő és kerámia burkolatok gondosan, ízlésesen, jó színvonalú kivitelezéssel készültek. Az eredeti fa födémeket teljes mértékben elbontották, helyére monolit vasbeton szerkezet került. A cserép héjalást és a tetőszerkezetet kompletten elbontották, helyükre új fa fedélszék és hódfarkú cserép héjalás került. Az új falazatok téglából készültek, az elbontott falazóanyagot ismételten felhasználták. Új lépcsőház készült, orsóterében vasbeton falas liftházzal, korszerű, új lifttel. Elsősorban a burkolatok és nyílászárók adják a belső tér kastélyszerű gazdagságát, természetesen az ehhez illeszkedő bútorozással és dekorációkkal. A falakat kiszárították, burkolatuk a funkciónak megfelelően kő, tégla, festett vakolat, mindenhol elegáns megjelenéssel. A belső terek nagy erénye a harmonikus, nyugodt összhatás. Az épületgépészet korrekt módon megoldott, elegáns szaniter berendezésekkel és szerelvényekkel. Az átalakított főépület megőrizte századfordulós külső megjelenését, belső terei, elsősorban földszintje pedig valóban kastéllyá alakult. A beruházás Magyarországot egy hotel funkciójú, új kastéllyal gazdagította.
Generálkivitelező: FK Raszter Építő Rt.
3533 Miskolc, Felsőszinva u. 73.
Farkas Csaba
Építtető: Degenfeld Bt.
3915 Tarcal, Teréz kert 9.
Prácser Miklós
Tervezők: Arcus Komplex Építésziroda Kft.
3900 Szerencs, Kossuth tér 4.
Salamin Ferenc
Szenes Design Stúdió Bt.
1013 Budapest, Attila u. 14.
Szenes István
Közreműködők: FK Miszer Kft. Kelet-Ber Kft.
3527 Miskolc, Szekerész u. 5. 4400 Nyíregyháza, Westik V. u. 5.
Tóth Imre, Paska Imre Szögi János
Fafel Kft.
3600 Ózd, Törzsgyár, Ipari Park
Úri Sándor

"mérnöki és mélyépítési létesítmény" kategóriában:

Szent László Híd
Szekszárd, M9 út

A híd építését a megrendelő Nemzeti Autópálya Rt. megbízásából végezték el a kivitelezők. A megépült híd a Dunát az 1498,8 folyamkilométer-szelvényben keresztezi, 1,7 kilométerrel a Sió torkolata felett. A híd teljes hossza 917 méter, a teljes szélessége 14,07 méter. A híd összesen 12 támaszú, 4 db meder, 2x3 db ártéri vb. pillér és 2 hídfő alkotja. A meder pillérek alatt 8-8 db, az ártéri pillérek alatt 6-6 db, a hídfők alatt 5-5 db cölöp készült. A mederhíd úgynevezett ortotróp szerkezet, teljes egészében acélból készült, 520 méter hosszú. A két ártéri híd acél-vasbeton, úgynevezett öszvérszerkezet, mindkét ártéri híd 196,5 méter hosszú. A mederhíd 2 db 107 m-es, 2 db 120 m-es és 1 db 66 m-es egységként Budapesten került összeszerelésre hegesztett kapcsolattal. Ezt követően a Dunán leúsztatva, a helyszínen az úszómű hidraulikai segítségével felemelték az előzetesen elkészített pillérekre. A helyszíni összeszerelés feszített csavarozással történt. Az építők egyidejűleg készíthették az utakat a két parton, a pilléreket az ártérben és a mederben, valamint magát a hídszerkezetet. Ily módon a teljes létesítmény két év alatt befejeződött.
A jól előkészített, kiválóan szervezett és nagy szakértelemmel kivitelezett munka végeredménye, egy csodálatos mérnöki létesítmény lett. Tökéletesen sikerült az acél és vasbeton harmóniáját megteremteni. A híd összhatását tekintve egy tájba simuló, kecses szerkezet, ami ugyanakkor erőt és stabilitást sugároz.

Generálkivitelező: Vegyépszer Építő és Szerelő Rt.
1151 Budapest, Mogyoród útja 42.
Farkas László

Építtető: Nemzeti Autópálya Rt.
1036 Budapest, Lajos u. 80.
Szilágyi András

Tervező: Pont-TERV Rt.
1119 Budapest, Than K. u. 3/5.
Dr. Knébel Jenő

Közreműködők: GANZ Acélszerkezeti Rt.
1089 Budapest, Golgota u. 6.
Bazsó Gyula
Balázsy Katalin

MAHID 2000 Rt.
1151 Budapest, Mogyoród útja 42.
Németh Imre

Építőipari Nívódíjat nem, de Elismerő Oklevelet nyertek

"középület" kategóriában:

Fővárosi Állat- és Növénykert
Akvárium rekonstrukció
1148 Budapest, Állatkerti krt. 6-12.

A Pálmaház és Akvárium egy épületben 1908 és 1911 között épült. Az I. világháború után tönkrement, majd felújítást és korszerűsítést végeztek. 1944-ben a tető beomlott, a berendezés elpusztult. 1955-ben nyitották meg és mintegy 20 évi üzemelés után ismét fel kellett újítani. 1996-ban bezárták és teljes rekonstrukciót végeztek. A rekonstrukció kiterjedt a Róth Miksa-féle mozaik díszítésre is. Az épületben lévő főelosztó üzemelése az Akvárium fölötti, már korábban megnyitott Pálmaház működése miatt nehéz feltételek mellett kellett a munkálatokat végezni. Ezek kiterjedtek a vasbeton és az erősen korrodeált acél tartószerkezetek felújítására, az alaptestek és a medencék szerkezetének szétválasztására, a vízszigetelés súlyos problémáinak felszámolására, a közönség forgalom és tájékoztatás korszerűsítésére, illetve a teljes akvárium-technológia és vízkezelés új, korszerű kialakítására. Ez utóbbiban külföldi szakértő cégek vettek részt. Az épületben helyet kellett szorítani a külső bejáratú közönség WC-mosdó egységeknek is.
A tervezők és kivitelezők a szokatlan feladatnak a sok nehézség dacára dicséretes gondossággal igyekeztek megfelelni, összességében egy sikeres és dicséretet érdemlő műemléki rekonstrukció készült.

Generálkivitelező: RESONATOR Kft.
1071 Budapest, Városligeti fasor 47-49.

Építtető: Fővárosi Állat- és Növénykert
1148 Budapest, Állatkerti körút 6-12.

Tervező: Gall és Társai Építész Iroda Kft.
1071 Budapest, Damjanich u. 23.

Közreműködők: PORTICUS Kft.
1045 Budapest, Ankara u. 20.

NOVOTERM 96 Kft.
1188 Budapest, Címer u. 10.

HYDROTERV Kkt.
6050 Lajosmizse, Ybl Miklós u. 7.

Semmelweis Egyetem Városmajori Ér, és Szívsebészeti Klinika
Cardiovascularis Centrum
Budapest, XII. Városmajor u. 68.

A speciális szívsebészeti igények magas szintű kielégítését szolgáló épületet a klinikához kapcsoltan igen szűk helyen kellett megvalósítani (tervezni és kivitelezni). A terepadottságok, a környező, meglévő beépítettség, városképjavító szándék, a több ütemben épült klinika adottságaihoz való igazodás kötöttségek voltak.
A Gál József utcai főbejárat felől földszintes épület látszik, amely esztétikus látványt nyújt a fehér kőburkolat homlokzatával, illetve titáncink fedésű, donga íves tetőjével. A klinika udvara, illetve kertje felől négyszintes a teljes épület. Az 1200 m2 hasznos területű épület 430 m2 -en helyezkedik el, a legalsó és legfelső szinten csatlakozik a klinikai műtőszárnyhoz, zárt folyosóval. A kivitelezés során a munkagödör megtámasztás résfalakkal készült, majd 40 cm vastag vasbeton alap hordja a monolit vasbeton szerkezetű épületet. A kivitelezést minősége jó, dicséretes, hogy a kedvezőtlen adottságokkal jól megbirkóztak és rövid idő alatt megvalósították az épületet.

Generálkivitelező:
BAUCONT Építőipari Rt.
8000 Székesfehérvár, Galántai út 64.

Építtető:

Semmelweis Orvostudományi Egyetem
1085 Budapest, Üllői út 26.

Lebonyolító:

FŐBER Rt.
1075 Budapest, Rumbach Sebestyén u. 14.

Tervező:

Finta és Társai Építész Stúdió Kft.
1055 Budapest, Szent István körút 11.

Sárvár Gyógyfürdő
9600. Sárvár, Vadkert u. 1.

Ez a párját ritkító épületegyüttes a legkomplexebb élményfürdő e honban. Hat és félezer négyzetméteren gyógy- és élménymedencék sora, gyógyászat, wellness és fittness, szauna világ és pihenőkertek, étterem, söröző, cukrászda és üzletek találhatók.
A szabadtéri medencék egy része összefügg a belső térrel. A példátlanul gazdag, szinte teljességre törő építtetői elképzelések színes kompozíciót, gondosan kivitelezett architektúrát eredményezett. Dicséretes a mérnöki munka: minden építészeti igényt profin kielégítő szerkezetek készültek vasbetonból, acélból, fából. A kivitelezés szinte hibátlan, egységesen jó a minősége. Az építtető példás rendet tart a létesítményben. Mindez annak fényében különösen nagyra értékelendő, hogy a fürdő látogatottsága minden várakozáson felüli.

Generálkivitelező:

Zalai Általános Építési Vállalkozó Rt.
8900 Zalaegerszeg, Kossuth Lajos u. 9-11.

Építtető:
Sárvári Gyógyfürdő Kft.
9600 Sárvár, Vadkert u. 1.

Tervező:
ZALA ART Építész Iroda Kft.
8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 12-14.

Közreműködők:

Zalafém Épület-Acélszerkezetgyártó Kft.
8900 Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós u. 22.

Két Bádog - Ász Kft.
9023 Győr, Mészáros L. u. 13/b.

TEMPERO Építőipari és USZODATECHNIKAI Rt.
1136 Budapest, Balzac u. 17-19.